Adatvédelmi Tájékoztató
Adatvédelmi szempontból az önkormányzati választás és az azt megelőző kampány kiemelt jelentőségű, hiszen rövid idő alatt több millió választópolgár személyes adata kerül a pártok, jelölő szervezetek és jelöltek kezelésébe. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) ezért folytatni kívánja azt a korábbi adatvédelmi biztosi hagyományt, hogy a választások előtt felhívja a kampányban résztvevők figyelmét a vonatkozó adatvédelmi követelmények betartására. A választási adatkezelések vizsgálata során a Hatóság a polgárok személyes adatainak védelmét hivatott szem előtt tartani. Az ügyek megítélésekor ugyanakkor tekintettel kell lenni arra is, hogy egy demokratikus jogállamban közérdek fűződik a polgárok választójogának tájékozott és aktív gyakorlásához, így a pártoknak, jelölő szervezeteknek méltányolható érdeke fűződik az adatok kezeléséhez.
A Hatóság az ajánlások gyűjtésével kapcsolatban az alábbiakra hívja fel a jelöltként indulni szándékozó választópolgárok, a jelölő szervezetek, illetőleg az ajánlások gyűjtésében résztvevők figyelmét:
- Nem kell kérelmezni az ajánlások gyűjtése céljából végzett adatkezelések nyilvántartásba vételét. Ez nem vonatkozik az ajánlások gyűjtésének előkészítésével összhangban végzett adatkezelésekre.
- Az ajánlást gyűjtők a választópolgárok magánszférájának maximális tiszteletben tartása mellett járjanak el a tevékenységük során.
- Tilos az ajánlásért bármely ellentételezés adása és elfogadása.
- Az ajánlóíveken szereplő adatokat a jelöltállítástól eltérő célra felhasználni jogellenes, nem megengedett ezért az ajánlóívek másolása (sokszorosítása, fénymásolása), illetőleg duplikált adatbázisok létrehozatala az azokon szereplő információk alapján.
- Az ajánló személye nem hozható nyilvánosságra, bizalmasan kezelendő.
- Az ajánlást adó választópolgároknak méltányolható érdeke fűződik ahhoz, hogy ellenőrizni tudják, valóban az a személy gyűjti a személyes és különleges adataikat, aki az ajánlóíven szerepel. Célszerű lenne ezért az, ha a gyűjtésben részt vevők – a választópolgárok erre irányuló kérésére – igazolni tudnák a személyazonosságukat.
- A jelöltként indulni szándékozó választópolgárok, illetőleg a jelölő szervezetek – a választópolgárok tájékoztatása, valamint az esetleges jogsértések felderítése érdekében – törekedjenek pontos és naprakész adatbázis vezetésére azokról a személyekről, akik az ajánlások gyűjtésében részt vesznek.
A Hatóság továbbá felhívja a választópolgárok figyelmét arra, hogy aláírás előtt győződjenek meg arról, hogy az ajánlóíven szerepel-e sorszám és pecsét, valamint fel van-e azon tüntetve az ajánlást gyűjtő személy neve és aláírása. Fokozottan ügyeljenek arra, hogy olyan ajánlóívet, amelyen nem szerepelnek ezek az adatok, ne írjanak alá.
Adatvédelmi Szabályzat
Verzió: 1.5.
Hatályos 2023. november 27. napjától
A Győr Város Önkormányzati választás , 12 EVK. Szabadhegy- Kismegyer Képviselőjelöltje Kottyán Zoltánné, továbbiakban Adatkezelő,
Igénybe vevőnek minősül minden olyan nagykorú természetes személy, jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy egyéb szervezet felhasználó, aki az információs társadalommal összefüggően a Weboldalon regisztrál vagy a Weboldalon szolgáltatást vesz igénybe továbbiakban Felhasználó
Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (továbbiakban: GDPR) alapján az alábbi tájékoztatást adja az általa végzett kampányfeladatokkal, kommunikációjával, illetve honlapjával kapcsolatos személyesadat-kezelésekre vonatkozóan.
Az Adatkezelő ezúton tájékoztatja Felhasználóit, Weboldalának látogatóit az általa a Weboldallal összefüggésben kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelése körében követett gyakorlatáról, a személyes adatok védelme érdekében tett szervezési és technikai intézkedéseiről, valamint az érintettek jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről, az adatkezeléssel kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról. ezúton tájékoztatja Felhasználóit, Weboldalának látogatóit az általa a Weboldallal összefüggésben kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelése körében követett gyakorlatáról, a személyes adatok védelme érdekében tett szervezési és technikai intézkedéseiről, valamint az érintettek jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről, az adatkezeléssel kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról.
1. Az Adatkezelő adatai
Adatkezelő megnevezése: Kottyán Zoltánné
Adatkezelő megnevezése: Önkormányzati képviselőjelölt
Szervezet típusa: természetes személy
Székhely: 9028 Győr, Rózsák tere 8.
Webmester: Kottyán Zoltán
Postacím: 9028 Győr, Rózsák tere 8.
Az Adatkezelő adatvédelmi tárgyú megkereséseket az alábbi elérhetőségeken fogad:
E-mail: kottyanzoltanné@gmail.com
Adatvédelmi felelős: Kottyán Zoltánné
2. Irányadó jogszabályok
Az Adatkezelő által a jelen Adatvédelmi Tájékoztató alapján végzett személyesadat-kezelésekre az alábbi jogszabályok irányadók:
- 1. az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről;
- 2. 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban: Infotv.);
- 3. 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban: Ptk.);
- 4. 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról (a továbbiakban: Ectv.);
- 5. 1989. évi XXXIII. törvény a pártok működéséről és gazdálkodásáról (a továbbiakban: Párttv.);
- 6. 2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról (a továbbiakban: Ve.);
- 7. 1/2018. (I. 3.) IM rendelet az országgyűlési képviselők választásán a választási irodák hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásának részletes szabályairól, a választási eredmény országosan összesített adatai körének megállapításáról, valamint a választási eljárásban használandó nyomtatványokról, valamint egyes választási tárgyú rendeletek módosításáról;
- 8. 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről;
- 9. 2000. évi C. törvény a számvitelről; és
- 10. 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról.
3. Az Adatkezelő által a jelen tájékoztató alapján végzett adatkezelések jellemzői
3.1. Választópolgárokkal kapcsolatos adatkezelések
3.1.1. Ajánlóív aláírásával kapcsolatos egyeztetés
Az adatkezelés célja: Az érintett kérelmére, előzetes időpont-egyeztetés alapján kiszállás az érintett lakcímére az országgyűlési képviselők választásán, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán, valamint az Európai Parlament tagjainak választásán – a megismételt és időközi választást is beleértve – induló képviselőjelölt ajánlóívének érintett általi aláírása céljából.
Az Adatkezelő az érintett kérelmére megszervezi, hogy az érintett lakcíme szerinti választókörzetben az Adatkezelő képviseletében induló képviselőjelölt vagy annak aktivistája az érintett lakóhelyére kiszálljon, lehetőséget biztosítva az érintett számára az ajánlóív kitöltésére és aláírására. Ez egyben adatok továbbítását is jelenti a képviselőjelölt, vagy az aktivista számára.
Adatkezelő személye: Az érintettet Adatkezelő és a képviselőjelöltje önállóan is megkeresheti egymástól függetlenül az ajánlóív aláírását kérve. Tekintve, hogy ezen tevékenységeknek ugyanaz a célja (az ajánlások összegyűjtése), ezért az Adatkezelő és a képviselőjelölt közös adatkezelést valósít meg. Az Adatkezelő és a képviselőjelölt közötti szerződés az adatkezeléssel kapcsolatos felelősségi kérdéseket szabályozza, a képviselőjelölt is jelen tájékoztatóban és az Adatkezelő által meghatározott szabályzatok szerint köteles eljárni az adatkezelés során.
Aktivista közreműködése a vele kötött szerződés értelmében adatfeldolgozási tevékenységnek minősül.
Az adatkezelés jogalapja: Az érintett hozzájárulása (GDPR 6 cikk (1) bekezdés a) pontja, 9. cikk (2) bekezdés a) pontja).
Tekintettel arra, hogy az Adatkezelő pártként működik, ezért annak a ténye, hogy az érintett az Adatkezelő képviseletében induló képviselőjelölt ajánlóívét aláírja, illetve aláírni szándékozik, az érintett politikai véleményére utaló különleges adatnak minősül. A különleges adat kezelésének feltétele az érintett kifejezett hozzájárulása (GDPR 9. cikk (2) bekezdés a) pontja).
Érintettek meghatározása: Az Adatkezelőhöz ajánlóív aláírására irányuló megkereséssel forduló személyek.
A kezelt személyes adatok köre: Az érintett által rendelkezésre bocsátott adatnak minősül a név, e-mail cím, telefonszám, valamint a lakcím. Az érintett által az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott lakcím alapján az Adatkezelő meghatározza az adott választókörzetet és az adott választókörzetben induló képviselőjelölt személyét, illetve a látogatás időpontját.
A személyes adatok tárolásának időtartama: a jelölt bejelentésére rendelkezésre álló határidő utolsó napjáig, azaz országgyűlési, valamint európai parlamenti választások esetében a szavazást megelőző harminchetedik napig (Ve. 124. §, 252. §), helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása esetében a szavazást megelőző harmincnegyedik napig (Ve. 307/G. §).
3.1.2. Ajánlásgyűjtés
Az adatkezelés célja: Ajánlásgyűjtés az országgyűlési képviselők választásán, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán, valamint az Európai Parlament tagjainak választásán, a megismételt és időközi választást is beleértve.
A választópolgár az Adatkezelő képviseletében az országgyűlési képviselők választásán, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán, valamint az Európai Parlament tagjainak választásán – a megismételt és időközi választást is beleértve – induló jelölt ajánlására szolgáló ajánlóíven a személyes adatai megadásával és aláírásával ajánlja a jelöltet. Az ajánlóíven az ajánlást gyűjtő személy is feltünteti a személyes adatait és aláírását. A jelölt bejelentése során az aláíróív átadásra kerül a jelölt nyilvántartásba vételére illetékes választási bizottság részére.
Tekintettel arra, hogy az ajánlás visszavonása jogszabályi tilalom alá esik (Ve. 122. § (5) bek.), az érintett törléshez, illetve hozzájárulás visszavonásához fűződő joga ezen korlátozás figyelembevételével gyakorolható.
Adatkezelő személye: Az érintettet Adatkezelő és a képviselőjelöltje önállóan is megkeresheti egymástól függetlenül az ajánlásgyűjtés során. Tekintve, hogy ezen tevékenységeknek ugyanaz a célja (az ajánlások összegyűjtése), ezért az Adatkezelő és a képviselőjelölt közös adatkezelést valósít meg. Az Adatkezelő és a képviselőjelölt közötti szerződés az adatkezeléssel kapcsolatos felelősségi kérdéseket szabályozza, a képviselőjelölt is jelen tájékoztatóban és az Adatkezelő által meghatározott szabályzatok szerint köteles eljárni az adatkezelés során.
Aktivista közreműködése a vele kötött szerződés értelmében adatfeldolgozási tevékenységnek minősül.
Az adatkezelés jogalapja: Az érintett hozzájárulása (GDPR 6 cikk (1) bekezdés a) pontja, 9. cikk (2) bekezdés a) pontja).
Tekintettel arra, hogy az Adatkezelő pártként működik, ezért annak a ténye, hogy az érintett az Adatkezelő képviseletében induló jelölt ajánlóívét aláírja, illetve a jelölt részére ajánlást gyűjt, az érintett politikai véleményére utaló különleges adatnak minősül. A különleges adat kezelésének feltétele az érintett kifejezett hozzájárulása (GDPR 9. cikk (2) bekezdés a) pontja).
Érintettek meghatározása: ajánlást adó választópolgár, ajánlást gyűjtő személy.
A kezelt személyes adatok köre:
- ajánlást adó választópolgár: név, személyi azonosító, magyarországi lakcím, aláírás.
- ajánlást gyűjtő személy: név, személyi azonosító vagy személyazonosságot igazoló hatósági igazolvány száma, aláírás.
A személyes adatok tárolásának időtartama: a jelölt bejelentésére rendelkezésre álló határidő utolsó napjáig, azaz országgyűlési képviselők választása, valamint az Európai Parlament tagjainak választása esetében a szavazást megelőző harminchetedik napig (Ve. 124. §, 252. §), helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása esetében a szavazást megelőző harmincnegyedik napig (Ve. 307/G. §). Amennyiben az ajánlást gyűjtő személy ajánlást nem tartalmazó aláíróíven is feltüntette a személyes adatait, esetében a személyes adatok tárolásának időtartama a fenti határidőt követő napig meghosszabbodhat.
3.1.3. Kiegészítő adatok kezelése ajánlásgyűjtés során
Az adatkezelés célja: Az Adatkezelő képviseletében az országgyűlési képviselők választásán, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán, valamint az Európai Parlament tagjainak választásán – a megismételt és időközi választást is beleértve – induló jelöltre vonatkozó ajánlásgyűjtés lefolytatásához szükséges kiegészítő adatok kezelése
Adatkezelő személye: Az érintettet Adatkezelő és a képviselőjelöltje önállóan is megkeresheti egymástól függetlenül az ajánlásgyűjtés során. Tekintve, hogy ezen tevékenységeknek ugyanaz a célja (az ajánlások összegyűjtése), ezért az Adatkezelő és a képviselőjelölt közös adatkezelést valósít meg. Az Adatkezelő és a képviselőjelölt közötti szerződés az adatkezeléssel kapcsolatos felelősségi kérdéseket szabályozza, a képviselőjelölt is jelen tájékoztatóban és az Adatkezelő által meghatározott szabályzatok szerint köteles eljárni az adatkezelés során.
Aktivista közreműködése a vele kötött szerződés értelmében adatfeldolgozási tevékenységnek minősül.
Az adatkezelés jogalapja: Az Adatkezelőnek az ajánlásgyűjtés lefolytatásához, adatpontosság biztosításához fűződő jogos érdeke (GDPR 6 cikk (1) bekezdés f) pontja).
Tekintettel arra, hogy az Adatkezelő a tárgyi adatkezelési célból az érintett politikai véleményére vonatkozó személyes adatot nem kezel és a kezelt személyes adatok alapján az érintett politikai véleményére vonatkozó adat nem vonható le, ezért a kezelt adatok nem tartoznak a GDPR 9. cikk (1) bekezdésében meghatározott különleges kategóriájába.
Érintettek meghatározása: az ajánlásgyűjtő által felkeresett választópolgár.
A kezelt személyes adatok köre: a gyűjtést végző által felkeresett személy az adott időpontban otthon tartózkodott-e vagy sem, az érintett címe megváltozott, időközben elhunyt.
A személyes adatok tárolásának időtartama: a jelölt bejelentésére rendelkezésre álló határidő utolsó napjáig, azaz országgyűlési, valamint európai parlamenti választások esetében a szavazást megelőző harminchetedik napig (Ve. 124. §, 252. §), helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása esetében a szavazást megelőző harmincnegyedik napig (Ve. 307/G. §).
3.2. Az Adatkezelő részére támogatást nyújtó személyekkel, Támogató Tagokkal és Tagokkal kapcsolatos adatkezelések
3.2.1. Az Adatkezelő részére támogatást nyújtó személyekkel kapcsolatos adatkezelés
Az adatkezelés célja: Az Adatkezelő részére támogatást nyújtó személyekkel (a továbbiakban: Támogatókkal) való együttműködés, kapcsolattartás
Az adatkezelés jogalapja: Az érintett hozzájárulása (GDPR 6 cikk (1) bekezdés a) pontja, 9. cikk (2) bekezdés a) pontja
Tekintettel arra, hogy az Adatkezelő pártként működik, ezért annak a ténye, hogy az érintett az Adatkezelő részére támogatást nyújt vagy nyújtani szándékozik, az érintett politikai véleményére utaló különleges adatnak minősül. A különleges adat kezelésének feltétele az érintett kifejezett hozzájárulása (GDPR 9. cikk (2) bekezdés a) pontja).
Érintettek meghatározása: az Adatkezelő részére támogatást nyújtó személyek.
A kezelt személyes adatok köre: név, lakóhely (lakóhely hiányában tartózkodási hely), kézbesítési cím (ha a lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltér), születési hely és idő, anyja neve, telefonszám, e-mail cím, weboldal URL-je, támogatás kategóriája.
A személyes adatok tárolásának időtartama: az érintett hozzájárulásának visszavonásáig.
Amennyiben a támogatás számla kiállítását vonja magával, a „tagdíj, támogatás befizetésének nyilvántartása” c. pontban leírtak a megfelelő eltéréssel alkalmazandók.
3.3. Érdeklődők, csatlakozók adatainak kezelése
Az adatkezelés célja: Adatkezelő lehetőséget biztosít arra, hogy bárki csatlakozzon tagsági jogviszony nélkül a Megoldás Mozgalom közösségéhez és Adatkezelőtől hírlevél keretében tájékoztatást kérjen az Adatkezelő tevékenységéről.
A csatlakozási szándékot az erre kialakított „Csatlakozz önkéntesnek”, „Csatlakozz ötleteddel/javaslatoddal”, „Csatlakozz hírlevelünkhöz”, „Csatlakozz ifjúsági tagozatunkhoz” űrlap, hírlevélre feliratkozom, vagy kérdőív kitöltésével és hírlevél célú adatkezeléséhez való hozzájárulás elküldésével lehetséges.
A csatlakozás keretében Adatkezelő kapcsolatot tart elektronikus úton (email, vagy telefonon keresztül) az érintettel, amely kapcsolattartás keretében beszámol a Megoldás Mozgalom tevékenységéről és a csatlakozott érintettet érintő kedzeményezésekről.
Az adatkezelés jogalapja: Az érintett hozzájárulása (GDPR 6 cikk (1) bekezdés a) pontja).
Tekintettel arra, hogy az Adatkezelő pártként működik, ezért annak a ténye, hogy az érintett az Adatkezelő rendszeres kapcsolattartásra vonatkozó nyilvántartásban szerepel, az érintett politikai véleményére utaló különleges adatnak minősül. A különleges adat kezelésének feltétele az érintett kifejezett hozzájárulása (GDPR 9. cikk (2) bekezdés a) pontja).
Érintettek meghatározása:
- • Az Adatkezelő honlapján vagy egyéb felületen a csatlakozási űrlapot kitöltő személyek.
A kezelt személyes adatok köre: név, irányítószám, e-mail cím, telefonszám. Ifjúsági tagozathoz csatlakozás esetében további kezelt adat a születési idő (hogy az életkort ellenőrizni lehessen, hogy a csatlakozó az ifjúsági tagozathoz csatlakozhat-e). Amikor valamely ötlettel vagy javaslattal csatlakozik az érintett, további kezelt adat az ötletben vagy javaslatban foglaltak.
A személyes adatok tárolásának időtartama: Az érintett hozzájárulásának visszavonásáig.
3.4. Válaszadás megkeresésekre
Az adatkezelés célja: Válaszadás a szervezeten kívül érkező, nem hivatalos megkeresésekre.
Az adatkezelés jogalapja: Az érintett hozzájárulása (GDPR 6 cikk (1) bekezdés a) pontja).
Érintettek meghatározása: Az Adatkezelőhöz megkereséssel forduló személyek.
A kezelt személyes adatok köre: név, e-mail cím, telefonszám.
A személyes adatok tárolásának időtartama: 3 év.
3.5. Kérdőívvel kapcsolatos adatkezelés
Az adatkezelés célja: Adatkezelő meg kívánja ismerni a szimpatizánsai és a magyar választópolgárok véleményét az őket érintő kérdésekben. E célból Adatkezelő elektronikus és papír alapú formában megkeresi az érintetteket, véleményük kikérése céljából. Az érintett a kérdőív kitöltésével fejezheti ki véleményét Adatkezelő felé. Adatkezelő az adott válaszokat összességében kezeli, az adott érintett által adott választ titokban tartja.
Az adatkezelés jogalapja: Az érintett hozzájárulása (GDPR 6 cikk (1) bekezdés a) pontja).
Érintettek meghatározása: Az Adatkezelő honlapján vagy egyéb felületen a csatlakozási űrlapot kitöltő személyek.
A kezelt személyes adatok köre: név, cím, kérdésre adott válasz.
A személyes adatok tárolásának időtartama: az érintett hozzájárulása.
3.6. Az érintett jogainak gyakorlásával, illetve a személyes adatok kezelésére vonatkozó panasszal összefüggő adatkezelés
Az adatkezelés célja: Érintetti jogok érvényesítése, panasz kezelése.
Az adatkezelés jogalapja: Az Adatkezelőt terhelő jogi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja, GDPR 15-18., 21. cikkei, Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdés).
Érintettek meghatározása: Érintetti jogaikat érvényesítő, személyes adataik kezelésére vonatkozó panasszal élő személyek.
A kezelt személyes adatok köre: név, születési hely és idő, anyja neve, e-mail címe, a jogai érvényesítéséről szóló beadványban vagy az adatkezelésre vonatkozó panaszban megadott egyéb adatai (pl. panasz tárgya).
A személyes adatok tárolásának időtartama: az érintett jogai érvényesítésének vagy a személyes adatok kezelésével összefüggő panasz elintézésének lezárásától számított 5 év (Ptk. szerinti általános elévülési idő).
3.7. Szerződéskötéssel kapcsolatos adatkezelés
Az adatkezelés célja: Az Adatkezelő által igénybe vett vagy nyújtott szolgáltatásra irányuló szerződés megkötése, teljesítése, szerződésre irányuló ajánlatkérés vagy ajánlattétel
Az adatkezelés jogalapja:
- • Ha az érintett szerződő fél, akkor az adatkezelés a szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges (GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja).
- • Ha az érintett nem szerződő fél, akkor az adatkezelés az Adatkezelőnek a szerződés teljesítéséhez fűződő jogos érdekén alapul (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja)
Érintettek meghatározása: szerződő fél (természetes személy szerződő fél esetében), illetve a szerződő fél képviselője, kapcsolattartója (nem természetes személy szerződő fél esetében).
A kezelt személyes adatok köre: a szerződő fél neve/megnevezése, (számlázási) címe, e-mail címe, telefonszáma, a megrendelt szolgáltatás adatai.
A személyes adatok tárolásának időtartama: a szerződés teljesítésétől számított 5 év (Ptk. 6:22. §), illetve a szerződés teljesítésétől számított 8 év (Számviteli tv. 169. § (2) bekezdés), ha a szerződés bizonylatnak minősül.
3.8. Az Adatkezelő honlapjára vonatkozó adatkezelések
3.8.1. A Weboldalra és annak üzemeltetőjére vonatkozó adatok
A www.kottyanzoltanne címen elérhető weboldalt (a továbbiakban: Weboldalt) az Adatkezelő üzemelteti. A Weboldalon elhelyezett tartalmak a szerzői jog által védettek, felhasználásuk kizárólag az Adatkezelő előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az Adatkezelő a Weboldalon elhelyezett tartalmak felhasználására irányuló megkereséseket a fenti 1. pontban meghatározott elérhetőségeken fogadja. A Weboldalon elhelyezett hiperlinkek olyan harmadik személyek által üzemeltetett weboldalakra mutathatnak, amelyeken további adatkezelés valósulhat meg.
A Felhasználó által megadott személyes adatok közül csak azokat az információkat használja fel, amelyek a Felhasználó azonosításhoz szükségesek annak érdekében, hogy tájékoztatást kaphasson a Weboldalon történt regisztrációjával vagy szolgáltatás igénybe vételével kapcsolatban. A Weboldal használatához, a böngészéshez nem szükséges megadni adatokat, ám néhány funkció eléréséhez (pl. belépés, adományozás), több személyes adat megadása is szükséges.
Az Adatkezelő a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott adatok megfelelősségéért kizárólag az azt megadó személy felel. Bármely Felhasználó e-mail címének megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről kizárólag ő vesz igénybe hírlevelet vagy szolgáltatást. E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt a Felhasználót terheli, aki az e-mail címet regisztrálta.
A látogató az adott weboldalon tájékozódhat a felmerült adatkezelés vonatkozásában.
3.8.2. A Weboldalon alkalmazott adatbiztonsági intézkedések
Az Adatkezelő a Weboldal üzemeltetése során törekszik az adatbiztonságot szolgáló technológiai megoldások alkalmazására. A Weboldal fejlesztése, illetve fejlesztésének tervezése során az adatvédelmi és adatbiztonsági szempontok figyelembevételével jár el, a Weboldal biztonságát teszteli, a Weboldal további fejlesztése során az adatvédelmi relevanciájú változások esetén a jelen Adatvédelmi Tájékoztatót szükség szerint módosítja. Az Adatkezelő a Weboldalon https kapcsolatot alkalmaz. A jelen Adatvédelmi Tájékoztató a Weboldal főoldaláról elérhető, így az érintettek a személyes adataik megadását (hírlevélre feliratkozás, regisztráció, az Adatkezelő megkeresése stb.) megelőzően előzetesen tájékozódhatnak személyes adataik kezelésének körülményeiről.
3.8.3. Cookie szabályzat
Az Európai Uniós törvények értelmében az Adatkezelő felhívja a Weboldal látogatóinak figyelmét arra, hogy a Weboldal ún. "cookie"-kat, "sütiket" használ annak érdekében, hogy személyre szabott tartalommal szolgálhassunk az igénybe vétel során.
A névtelen látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi azonosításra, illetve profil-információk tárolására alkalmas jelsorozat, melyet a szerver a Weboldal látogatója számítógépén helyez el. Az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a Weboldal látogatóját azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas.
A Weboldal böngészéséhez nem szükséges a cookie-k elfogadása, de az esetleges szolgáltatás funkció nem működik, amennyiben a cookie-k elfogadása a böngészőben le van tiltva.
A sütit a látogató képes törölni saját számítógépéről, illetve letilthatja böngészőjében a sütik alkalmazását. A sütik kezelésére általában a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem beállításai alatt, cookie vagy süti megnevezéssel van lehetőség.
3.8.4. A Facebook alkalmazásra vonatkozó adatkezelési tájékoztató
Az Adatkezelő Facebook alkalmazására vonatkozó adatkezelési tájékoztatója az alábbi címen érhető el:
Az adatkezelési tájékoztatóra mutató hivatkozás elérhető a https://www.facebook.com/business/gdpr alkalmazás bejelentkezési képernyőjén, alkalmazás ismertető oldalán.
4. Adatfeldolgozók
Az Adatkezelő a jelen Adatvédelmi Tájékoztatóban foglalt személyesadat-kezelések során az alábbi adatfeldolgozókat veszi igénybe:
A Weboldal tárhelyszolgáltatója a CloudFlare, Inc. (101 Townsend St, San Francisco, CA 94107, Amerikai Egyesült Államok). A szolgáltató az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett társaság. A szolgáltatóval kötött megállapodás részét képezi az Európai Unió Bizottsága által elfogadott, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti adattovábbításról rendelkező mintaszerződés, azonban a Weboldal üzemeltetése során az Adatkezelő részére e-mailben vagy webes űrlapon továbbított személyes adatok tárolása nem a CloudFlare, Inc. által biztosított tárhelyen, hanem az Európai Unión belüli szerveren történik. Ennek megfelelően az Adatkezelő a CloudFlare, Inc. részére nem továbbít különleges adatot.
A választópolgárokkal kapcsolatos adatkezelések (3.1. pont) során az aktivista adatfeldolgozónak minősül.
Az Adatkezelő a hírlevelek kiküldéséhez a https://www.lkottyanzoltanne.com/) által üzemeltetett szolgáltatást veszi igénybe.
Az Adatkezelő a csatlakozások, hírlevél feliratkozások benyújtásához és a kapcsolattartásra való feliratkozáshoz a Jotform, Inc. (4 Embarcadero Center, Suite 780, San Francisco CA 94111, Amerikai Egyesült Államok) szolgáltatását veszi igénybe. A szolgáltató az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett társaság. A szolgáltatóval kötött megállapodás részét képezi az Európai Unió Bizottsága által elfogadott, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti adattovábbításról rendelkező mintaszerződés, azonban a Jotform, Inc. szolgáltatása nyújtásához kiválasztott szerver az Európai Unión belül helyezkedik el. A Jotform, Inc. a fentieken túlmenően önkéntesen alávetette magát az azóta hatályon kívül helyezett Privacy Shield adattovábbítási egyezménynek, ezen körben európai uniós kapcsolattartót és adatvédelmi vitarendezési fórumot jelölt ki az érintettek adatvédelmi jogérvényesítési lehetőségeinek biztosítása érdekében. A Jotform, Inc. által az Adatkezelő részére végzett adatfeldolgozáson túlmenően saját célú adatkezeléseket is végez, amelyekre vonatkozó tájékoztatást a honlapján elérhető adatkezelési tájékoztatóban teszi közzé: https://www.jotform.com/privacy/
5. Adattovábbítás, az adatkezelések egyéb közös jellemzői
Az Adatkezelő a kezelt adatokon harmadik országba irányuló, illetve nemzetközi szervezet részére történő adattovábbítást nem végez, illetve nem végez automatizált döntéshozatalt és profilalkotást.
Az Adatkezelő hatóság, bíróság vagy más állami szerv részére kizárólag jogszabály alapján és dokumentáltan továbbítja az általa kezelt személyes adatot.
5.1 Az adatkezelés célja
A Felhasználóról az Adatkezelő által nyilvántartott adatok, az Adatkezelő által fenntartott adatbázisokban tárolt információk felhasználhatóak a hírlevél küldésre, meghívók illetve a Felhasználókkal való kapcsolattartás szolgáltatások igénybe vételével kapcsolatban.
6. Az érintettet megillető jogok és jogorvoslati lehetőségek
6.1. A hozzájárulás visszavonásához való jog
Hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.
6.2. A tájékoztatás kéréshez való jog
Az érintett jogosult írásban tájékoztatást kérni az Adatkezelőtől a személyes adatai kezelésére vonatkozóan. Az Adatkezelő egy hónapon belül írásban tájékoztatja az érintettet az egyes adatkezelések céljáról, jogalapjáról, a kezelt adatok köréről, az adatkezelés időtartamáról, az adatok forrásáról, az esetleges adattovábbításról stb.
6.3. A helyesbítéshez való jog
Az érintett jogosult írásban kérni az Adatkezelőt, hogy a rá vonatkozó személyes adatokat pontosítsa, egészítse ki vagy módosítsa (pl. hibás adatfelvétel vagy későbbi adatváltozás esetén). Az Adatkezelő egy hónapon belül írásban tájékoztatja az érintettet a pontosítás, kiegészítés, módosítás elvégzéséről.
6.4. A törléshez való jog
Az érintett jogosult írásban kérni az Adatkezelőt, hogy a rá vonatkozó személyes adatokat törölje. Amennyiben az Adatkezelőt nem kötelezi jogszabály az adatok megőrzésére, akkor az Adatkezelő 5 munkanapon belül törli a kérelemben megjelölt személyes adatokat és erről írásban tájékoztatja az érintettet.
6.5. Az adatkezelés korlátozásához való jog
Az érintett jogosult írásban kérni az Adatkezelőt, hogy a rá vonatkozó személyes adatok kezelését korlátozza. Az adatkezelés korlátozására (zárolásra) például abban az esetben kerülhet sor, ha az érintett bíróság vagy hatóság előtti jogérvényesítés céljából kívánja felhasználni a zárolt személyes adatokat. Az Adatkezelő a zárolt személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében kezelheti, köteles továbbá a zárolás tényét egyértelműen jelölni és a zárolt személyes adatokat elkülönítetten kezelni.
6.6. Az adathordozhatósághoz való jog
Az érintett jogosult írásban kérni az Adatkezelőt, hogy a rá vonatkozó személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megküldje a részére, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az Adatkezelő.
Az adathordozhatósághoz fűződő jog az alábbi esetekben gyakorolható:
- • az adatkezelés az érintett hozzájárulásán alapul vagy
- • az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett is szerződő fél (beleértve azt az esetet is, amikor az érintett kérésére a szerződés megkötését megelőző lépések megtételére kerül sor); és
- • az adatkezelés automatizált módon történik.
Az érintett kérheti az Adatkezelőtől a személyes adatai adatkezelők közötti közvetlen továbbítását, amennyiben ez technikailag megvalósítható.
6.7. A tiltakozáshoz való jog
Az érintett jogosult a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozni személyes adatainak az Adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekén alapuló kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
6.8. Az adatkezeléssel kapcsolatos jogérvényesítési lehetőség
Az érintett jogosult közvetlenül az Adatkezelőhöz fordulni, amennyiben a személyes adatai kezelésével kapcsolatos kérdése merül fel vagy az adatvédelmi jogait kívánja gyakorolni. Az adatvédelmi tisztviselő neve és elérhetősége a jelen Adatvédelmi Tájékoztató 1. pontjában található.
Az adatvédelmi jogai sérelme esetén az érintett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11., postacím: 1363 Budapest, Pf.: 9., telefon: +36 (1) 391-1400, e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu) fordulhat jogorvoslatért.
Amennyiben az érintett személyes adatainak kezelése jogellenesen történik, az érintett jogosult polgári pert indítani az Adatkezelő ellen. Az érintett a pert a lakóhelye szerint illetékes törvényszék előtt is megindíthatja (https://birosag.hu/torvenyszekek).
7. A jelen tájékoztató hatálya, módosítása
A jelen Adatvédelmi Tájékoztató a jelen dokumentum alcímében meghatározott napon lép hatályba és mindaddig hatályban marad, amíg az Adatkezelő az Adatvédelmi Tájékoztató új verziójával fel nem váltja. Az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy a jelen Adatvédelmi Tájékoztatót bármikor egyoldalúan módosítsa, amennyiben az Adatvédelmi Tájékoztató felülvizsgálata, az Adatkezelő adatkezelési tevékenységeit érintő változás, jogszabályi változás, adatvédelmi hatósági gyakorlat, üzleti igény, hatósági vagy bírósági határozat a módosítást szükségessé teszi. A módosított Adatvédelmi Tájékoztatót a Weboldalon közzéteszi, illetve kérésre megküldi az érintett részére.
8. Egyebek
A Felhasználó az aktivitásáról adatokat gyűjthet, melyek nem kapcsolhatók össze a Felhasználó által a regisztrációkor megadott egyéb adatokkal, sem más Weboldalok vagy szolgáltatások igénybevételekor keletkező adatokkal.
Ha az Adatkezelőa szolgáltatott adatokat az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, akkor erről a Felhasználót tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.
Az Adatkezelő kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását.
Az Adatkezelő a felelősségébe tartozóan végzett adatkezelési tevékenységekről nyilvántartást vezet (adatkezelési tevékenység nyilvántartása) a GDPR 30. cikkének megfelelően.
Adatvédelmi incidens a biztonság olyan sérülése, amely a kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi. Adatvédelmi incidens esetén az Adatkezelő a GDPR 33. és 34. cikkei szerint köteles eljárni. Adatkezelő nyilvántartja az adatvédelmi incidenseket, feltüntetve az adatvédelmi incidenshez kapcsolódó tényeket, annak hatásait és az orvoslására tett intézkedéseket.
Az Adatkezelő bármikor jogosult jelen Szabályzatot egyoldalúan módosítani. Adatkezelő a módosításokról a Felhasználót a Honlap felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Honlap használatának feltétele, hogy a Felhasználó a Honlapon keresztül és az ott biztosított módon azokat kifejezetten elfogadja.